Mészáros Milán: TEENDŐK RIÓ+20 UTÁN

Teendők Rió+20 után

Mészáros Milán

 1.      Bevetetés: A környezettudomány mai helyzete

A környezettudomány mai helyzete egyszerűen katasztrofális. Ennek illusztrálására álljon itt egy analógia. Werner Heisenberg “A mai fizika világképe” című könyvében azt írja, hogy az emberiség anyagi hatalmának látszólag határtalan kiterjesztésével egy olyan hajóskapitány helyzetébe került, akinek hajója oly mértékben épült csak vasból és acélból –értsd alatta: tudományos dogmákból–, hogy iránytűje az északi irány helyett már csak a hajó vastömegére mutat. Ilyen hajóval többé semmilyen úticélt sem lehet elérni. 

Heisenberg fenti könyvében a természettudomány által inspirált technika fejlődését egy nagyarányú  biológiai  folyamatként  jellemezte,  amelynek  során  az  emberi organizmusban meglévő anyagi és szellemi struktúrák, valamint funkciók egyre növekvő mértékben kerülnek át az emberi környezetre. Vagyis, korunkban a gyors technikai-technológiai fejlődés egy biológiai folyamattá vált, s ez a szuperorganizmus beilleszkedési zavarokkal rendelkezik a Földön. Tetszik vagy sem, ez a természete. A beilleszkedési zavarok oka pedig az, hogy tudati működésünk elemi szimmetriái és szimmetriatörvényei nem azonosak a bennünket körülvevő földi környezet élővilágának alapvető szimmetriáival és szimmetria-törvényeivel. Ez pedig azt jelenti, hogy az emberi lét földi kiterjeszthetőségének feltételei vannak. Ezekkel a feltételekkel is számot kell vetni, amikor valaki korlátozni óhajtja a szuperorganizmus fejlődését.

 

  1. 2.      A fenntartható fejlődés globális folyamatai

 

E rövid bevezető után rátérve a “fenntartható fejlődéssel kapcsolatos globális folyamatok”-ra, a következők mondhatók el.

  1. A Riói Konferencia a környezeti szempontot a növekedés korlátjaként vezette be. Tehát, nem a növekedés peremfeltételeként értelmezte azt, ami –rövid és közép távon– még elfogadható lett volna. Azonban a korlátként történő szembeállítás súlyos hiba volt, amit már régóta észre kellett volna venni, továbbá rég ki kellett volna javítani. Természetesen, az ideális az lett volna, ha a környezeti szempont a növekedés motorjaként kerül értelemezésre.
  2. Az így szembeállított környezeti és növekedési szempont összeeszkábálásából jött létre egy fogalmi nonszensz, a “fenntartható fejlődés”. A fenntartható fejlődés óriási hajója pedig oly mértékben épült vasból és acélból, hogy annak iránytűje a növekedés helyett már csak a fenntartásra mutat.
  3. Húsz évvel ezelőtt már nyilvánvalóvá vált, hogy az északi irány “éltérítése” következtében az emberiség elbizonytalanodott indítékaiban, különösen a technológiai fejlődésre vonatkozó értékrendjében. Ez az elbizonytalanodás nagyfokú, az embertől való elidegenedéshez is vezetett, mivel végső soron az embert állította szembe a környezettel. Természetesen, ezen szembeállítások során a jog is mindig az utóbbi javára döntött. (Ez mára odáig fajult, hogy például –a biodiverzitás megőrzése érdekében– a békák vonulása miatt teljes útlezárás jöhet létre, ugyanakkor egy –másféle tevékenységet folytató– érdekérvényesítő szervezet demonstrációja esetén ez nem lehetséges.) Az elidegenedés pedig mára olyan fokú, hogy ad abszurdum egy béka élete többet ér, mint egy emberé.
  4. A környezet meghatározásakor a rendszerelméleti szempont nem érvényesült: Ugyanis a környezet fogalmát pusztán a természeti oldalra koncentrálva határozták meg; a gazdasági és társadalmi szempont teljesen kimaradt. (Ezt a tételt ma már mindenki, mint nyilvánvaló érvet használja, természetesen a Reális Zöldek Klubra történő hivatkozás nélkül.)
  5. A fenntartható fejlődés fából csinál vaskarikát. Ugyanis, a fogyasztói társadalom mindenhatóságát kifejező vagy visszatükröző kétpólusú (termelő → fogyasztó) gazdasági rendszerekkel –azaz kapitalizmus jelen formájával– próbálja megoldani a környezeti szempontok érvényesítését, illetve a környezetvédelmi célok elérését.  Holott ezeket a célokat csak négypólusú (termelő → fogyasztó → lebontó → visszaszerző) gazdasági rendszerekkel és technológiákkal lehet megvalósítani.

Ez az elbizonytalanodás és tanácstalanság jellemzi a Rio+20 által közzétett –a fentartható fejlődésre vonatkozó– és teljesen az általánosságok szintjén mozgó, valamint iránytű nélküli álláspontot. Pedig nyilvánvaló, hogy a fenntartható fejlődés hajója zátonyra futott, ráadásul a fenntartás ma már csak a működésre vagy a korlátok nélküli dinamikus fejlődésre vonatkozik.

 

  1. 3.      A sikertelen klíma konferenciák és okaik

 

A Reális Zöldek évek óta hangsúlyozzák, hogy az ENSZ által erőltetett és szervezett konferencia-sorozatnak semmi értelme. Ezenkívül, Rio+20 előtt azt is nyilatkozták, hogy a konferencia-sorozat kudarca szükségszerű, mert az 1992-es Rio egymással szembeállított és leszűkített fogalmakból építkezett. Ezért 1992. óta mondják, hogy a Dinamikus és Organikus Fejlődés Elmélete a megoldás a gazdasági és környezeti szempontok összeegyeztetését illetően. Ez ügyben kellő figyelmet azonban sohasem kaptak, igaz más ügyeket illetően sem. Ezt nehezen ugyan, de el tudták és el tudják viselni. Nem ez a gond. A gond az, hogy az emberiség 20 éve egy helyben topog, és a kezdeti –bár elhibázott és nagyon pongyolán megfogalmazott, de ugyanakkor mégis– nemes célokból kiábrándulva mára teljesen impotenssé vált a közös cselekvést illetően.

 

“A fenntarthatóság felé való átmenet nemzeti koncepciója (Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia 2012-2024)” egy összeeszkábált, önellentmondó és értelmetlen fogalomtár nemzetietlen interpretációja.. Például a 3.1. fejezetben, amely “A fenntarthatóság a jó élet szolgálatában” címet viseli, a következők szerepelnek. ‘A nemzetközi politikában széleskörűen elfogadott, az ENSZ Környezet és  Fejlődés Világbizottságában („Brundtland-jelentés”, 1987.) megadott meghatározás szerint „a fenntartható fejlődés olyan fejlődés, amely kielégíti a jelen generációk szükségleteit anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő generációk szükségleteinek kielégítését”. A Világ Tudományos Akadémiáinak Nyilatkozata (Tokió, 2000) szerint pedig „a fenntarthatóság az emberiség jelen szükségleteinek kielégítése, a környezet és természeti erőforrások jövő generációk számára történő megőrzésével egyidejűleg”. A fenntartható fejlődés fogalmát először a természeti környezet elemeinek emberi felhasználásával kapcsolatban értelmezték, amely szerint a jelen generációk szükségletei kielégítésének korlátot szab, hogy a természeti tőke a jövőben jelentkező igények felől nézve az idő folyamán ne csökkenjen. A fenntarthatóság tehát az emberiség folytonos megújulását, a jövőért érzett felelősség cselekvésekben testet öltő tudatos érvényesítését, a változó környezethez való alkalmazkodását jelenti, a természeti erőforrások mennyiségi és minőségi megőrzése érdekében. A fejlődés pedig az ebben az alkalmazkodásban bekövetkező javulást jelenti.’ Ekkora zagyvaság esetén az udvarias ember inkább azt mondja, hogy ‘No comment’, de én -az írástudók felelőssége alapján- sajnos nem lehetek ilyen udvarias.
Ezért vegyük sorjában ezeket az első olvasásra nagyszerűnek tűnő gondolatokat.

1. A „ … fenntartható fejlődés olyan fejlődés, amely kielégíti a jelen generációk szükségleteit anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő generációk szükségleteinek kielégítését”. Nos, ilyen fejlődés sajnos nem létezik, mert bizonyos szükségletek kielégítésével más szükségletek eleve kizárásra kerülnek. Nem szeretnék most itt belemenni a jelen és jövő ellentmondásába (pontosabban dialektikus viszonyába), mert enélkül is nyilvánvaló, hogy a jelen szükségletei (a rövid távú igények) köszönő viszonyban sincsenek a jövő szükségleteivel (a közép vagy inkább hosszú távú igényekkel). Ennek fényében különösen érdekes a következő gondolat.

2. A „… fenntarthatóság az emberiség jelen szükségleteinek kielégítése, a környezeti és természeti erőforrások jövő generációk számára történő megőrzésével egyidejűleg”. Világos, hogy a jelenbeli ‘jó életet’ nem lehet megvalósítani a természeti erőforrások jövő generációk számára történő megőrzésével.

3. Az idézett szövegből látható, hogy a jelen generációk szükségletei –jó élet reményében történő– kielégítésének azonban korlátot szabnak a jelen generációk szükségletei.

4. “A fenntarthatóság tehát az emberiség folytonos megújulását, a jövőért érzett felelősség cselekvésekben testet öltő tudatos érvényesítését, a változó környezethez való alkalmazkodását jelenti, …” Akkor most fenntartás vagy alkalmazkodás vagy megújulás?

5. Arról nem is beszélve, hogy a fenntartható fejlődés fogalmának pusztán a természeti oldalra épülő értelmezésének egyoldalúságára a Reális Zöldek mutattak rá először, 20 évvel ezelőtt. Ugyanakkor ők beszéltek először alkalmazkodásról is. Ennek megemlítése azonban elmarad, pedig a Brundtland-jelentés megemlítésre kerül.

6. A fent idézett gondolatok egyáltalán nem ország-specifikusak, azaz a nemzeti szempontok és érdekek teljesen hiányoznak belőle. Ez szinte természetes is, ha a Reális Zöldeket nem említik, mert rajtuk kívül -hosszú idő óta- minden szervezet vagy intézmény a transznacionális-nótát fújja. Stb.

 

  1. 4.      A klíma-kapitalizmus

Az emberiség létének főbb kérdései –nem tisztán, de leginkább– filozófiai természetűek. Ennek ellenére, az emberiség –keletkezése óta– jó érzékkel menekül az adekvát filozófiai válaszok kimunkálása és alkalmazása elől. Adekvát válaszok helyett mindenféle pótcselekvések, rosszabb esetben pedig a csalások által alakítja ki a maga labirintusait. Mi következik ebből? A fogyasztói társadalom és a marketing mindenhatósága.

A XX. század utolsó két évtizedének, valamint a XXI. század elejének fő áramvonalbeli marketing-paradigmája szinte tökélyre fejlesztette a pszichés nyomásgyakorlást. E nyomás gyakorlás lényege, hogy az emberiséget az egészségére és a természeti környezetre hivatkozva kell nyomás alá helyezni. A fenntartható fejlődés e két “pillérre” hivatkozva zsarolja az emberiséget. Vagyis, a transznacionális erőközpontok ezt a választ adják ma az emberiség létének filozófiai alapkérdéseire.

A transznacionális erőközpontoknak 30 évvel ezelőtt szükségük volt egy “elméletre”, amelyre hivatkozva kiterjeszthetik befolyásukat a perifériákra. Így született meg a fenntartható fejlődés elmélete, amelynek alapja az üvegházhatás mértékének növekedése. Ez a párosítás a globális rettegésben tartáshoz elégségesnek bizonyult, azonban kevés volt a befolyás kiterjesztését és a piacok megszerzését illetően. Ezért minden métely kifejlődése okának a klímaváltozást és annak okát, a szén-dioxidot kellett megtenni, mert ezzel –globálisan zsarolva az emberiséget– a meglévő technológiák teljes lefejezését, majd techológia-váltást lehet kikényszeríteni. (A valódi üvegházhatású gázokkal –például a széndioxiddal összemérhető mennyiségű metánnal– ez nem lehetséges.) Ezért kell csökkenteni a carbon dioxidot, és ezért kell áttérni a megújuló energiákra stb. A kevésbé tőkeerős vállalatok pedig ebben a technológia-váltásban tönkremennek, vagyis a transznacionális erőközpontok befolyása globálissá válik.

Mára azonban az egész –tudományosnak nevezett– klíma-tákolmány összeomlott. Kiderült, hogy a carbon dioxid nem üvegház-gáz, a földi átlag-hőmérséklet nem változik (pusztán fázisátalakulások történnek), a megújuló energiák nem újulnak meg, az egyes országok pedig nem akarják lenullázni a teljes ipari potenciáljukat és kapacitásukat stb. Sajnos mára a ‘megélhetési klíma-kutatók’ globális sejt-hálózata jött létre, és ezek egzisztenciálisan is erősen kötődnek a világméretű csaláshoz. Ezenkívül, a globális erőközpontok még nem jutottak egyezségre a fenntartható fejlődést felváltani képes paradigmát illetően. Ezért a tehetetlenség még néhány évig tovább viszi a rendszert.

A Reális Zöldek Klubja csak abban ért egyet a tudományos intézményekkel, kutatókkal,  klíma-marketing szakemberekkel, zöld szervezetekkel, kormányokkal stb., hogy az emberiségnek nem száz, hanem legalább még több százezer évig kellene békében és egészségben léteznie e bolygón. Ez a létezés azonban nem valósulhat meg az “éghajlat stabilitásának megőrzésével”, vagy más fenntartással (pl. biodiverzitás) stb., hanem csak a változó körülmények kihívásaira adott adekvát tudományos válaszokkal, majd ezen körülményekhez történő alkalmazkodással. Vagyis, az áltudományos fenntartható fejlődésnek a tudományosan igazolt evolúciós fejlődésre cserélésével. Ugyanis, a földi környezet –már jóval az ember megjelenése előtt– rengeteget változott százezer évente. Ez igaz ma is, és így lesz a jövőben is. Ráadásul, az emberi átalakítás vagy beavatkozás energiái eltörpülnek a földi körfolyamatok energiái mellett. (Például, a Földet egy nap alatt érő napenergia tízezer-szerese az emberiség által 2012-ben egy nap alatt megtermelt energiának. Utóbbi érték pedig 11 totális atomháborúnak felel meg.) Tehát, a tudomány és a technológia mai állásánál az emberiség nem tud hatást gyakorolni a földi evolúcióra vagy éghajlatra, hanem csak alkalmazkodni képes azokhoz. Ennek megértése és gyakorlatba történő átültetése a XXI. század legnagyobb kihívása.

A jövő pedig nem transznacionális, hanem nemzeti. Továbbá a jövő nem épülhet áltudományra, hanem csak tudományra. Arról nem is beszélve, hogy egy fejlettebb szint nem érhető el e szint rendszerelvének –azaz a fenntartható fejlődés elvének– alkalmazásával. Végül a jövő nem a fenntartás, hanem az alkalmazkodó (organikus) és dinamikus fejlődés. Éppen 20. éve, hogy az RZK kidolgozta a Dinamikus és Organikus Fejlődés Elméletét.

  1. 5.      Teendők Rió után

A környezetvédelemben ez most a legfontosabb kérdés. Ennek ellenére a világ, illetve annak vezetői úgy tesznek, mintha mi sem történt volna az utóbbi három teljesen sikertelen ENSZ Klímacsúcson. Persze a többség még az idén megrendezett Rio+20 klímacsúcs után is reménykedik a csodában, hogy valami csak történik, s valamitől majd megfordul a mostani “negatív trend”. A valósággal való szembenézésnek ez az a hiánya, ami miatt prognosztizálható a további kudarcok vagy inkább csődök sorozata.
Ugyanis kudarcok vagy csődök sorozata vár az emberiségre mindaddig, amíg a kialakult, de valójában fel nem ismert folyamatokat –beleértve a mai állapotokat is– negatív trendként értelmezi. A helyzettel való tudományos szembenézés majd értékelés ott kezdődik, amikor az ember a folyamatokat és a mai állapotokat emberi (külső) értékkategóriák nélkül, önmagukban, valamint belső fejlődésükben szemléli, értelmezi és magyarázza. Végül, az így kialakult elvekből és törvényekből stb. von le következtetéseket a jövőre vonatkozóan.
A jelentősen megkésett tudományos megközelítés mielőbbi kialakítása érdekében fontos annak felismerése, hogy a sikertelen klímacsúcs-sorozat nem a végzet szüleménye, és azokat nem is a 2007/2008-ban kirobbant és azóta is tartó gazdasági válság –vagy valami más külső tényező– idézte elő. (Mivel ezek legfeljebb csak felgyorsítani tudták a folyamatokat.) A valódi okok belső természetűek. Pontosabban arról a súlyos hibáról van szó, hogy a filozófia elbizonytalanodott a fejlődés fogalmának értelmében, s így annak újra-értelmezésében is. (Ez az elbizonytalanodás persze nemcsak a környezetvédelemre nyomta rá a bélyegét.) Mivel a mai filozófiai irányzatok szerint fejlődés nem létezik csak változás, így a környezetvédelemben is megnyílt az út a fejlődés fogalmának kikezdésére, illetve annak zárójelbe tevésére. Ez a devalválódás tette lehetővé, hogy 20 évvel ezelőtt, az 1992-es Riói Csúcson szembeállították a környezetvédelmi szempontokat a fejlődéssel. Ezzel nemcsak a fejlődés szűnt meg végleg, hanem már a változás lehetősége is megkérdőjeleződött. Így az ál-környezetvédelmi szempontoknak megfelelő “változás nélküli fejlődést” nevezték el fenntartható fejlődésnek. Vagyis, a fenntartható fejlődés olyan fejlődés, amely elsősorban egy valamikori állapotot igyekszik fenntartani, s benne minden változás csak azért lehetséges, illetve megengedett, hogy a valamikori állapotot megőrizze. Ez a fogalom tehát éppúgy értelmetlen és értelmezhetetlen, mint a közgazdászok által előszeretettel mantrázott “dinamikus egyensúly” kifejezés. Azonban, aki csak egy kicsit is járatos a természettudományokban –ahonnan e fogalom két összetevője átkerült–, az tudja, hogy például egy változás lehet dinamikus, de az egyensúly soha, hiszen az konstans. (Az egyensúly fogalmát a természettudományokban a stabil vagy instabil jelzővel szokták illetni.)
Tehát a kudarcok vagy csődök sorozatának okai belső természetűek, amelyek a fenntartható fejlődés hibás kiinduló pontjának, valamint önellentmondásos meghatározásának következ-ményei. Tehát, Rio után az egyik legfontosabb lépés a fenntartható fejlődés fogalmának felváltása egy olyan fejlődés fogalommal, amelyben a környezeti szempontok a fejlődés motorjaként kerülnek értelmezésre. (Legrosszabb esetben pedig a fejlesztések peremfeltételeként jelennek meg.)
A másik igen fontos feladat, hogy az egész környezetvédelmet minél előbb szigorúan tudományos és komplex alapokra kell helyezni. A komplex alapok itt azt (is) jelentik, hogy például a természeti jelenségeket nem lehet pusztán a biológiát szem előtt tartva értelmezni, magyarázni. Mint ahogy a Naprendszer működését –vagy a Naprendszerben érvényesülő, a Földre jelentős hatással bíró folyamatokat– sem lehet a biológia törvényeivel megmagyarázni. A biológia hasznos szerepet játszhat a környezet kisebb részét alkotó organikus lét leírásában, magyarázatában vagy törvényeinek feltárásában, de nyilvánvaló, hogy a környezet nagyobb részét alkotó és döntő befolyással rendelkező részének magyarázatában vagy törvényeinek feltárásában az élettelen természettudományoknak kell játszaniuk a fő szerepet. A mai helyzet ezzel szemben az, hogy a környezet egészét illetően dominánsan csak a fenntartó –tehát nem az evolucionista– biológia tudománya érvényesül. Többek között ez vezetett arra a nagyfokú embertől való elidegenedésre, amely abban is megjelenik, hogy a békácskák, rákocskák és csigácskák életterének és életének biztosítása azonos szintre került az emberével. Stb. A környezet fogalmának társadalmi vagy gazdasági aspektusait pedig még nem is említettük.

Összefoglalva tehát elmondható, hogy Rio után négy fő feladat áll az emberiség előtt.

0. Meg kell alkotnia a fejlődés 21. századi fogalmát.

1. Meg kell szüntetnie a környezetvédelem szembeállítását a fejlődéssel.

2. A környezetvédelmet szigorúan tudományos és multidiszciplináris, ugyanakkor mégis egységes alapokra kell helyeznie.

3. A cselekvési programokat az előző három pont alapján kell megalkotnia és végrehajtania.

 

Nyilvánvaló, hogy ez egy hosszú folyamat lesz, amelynek meg vannak a megújuló energiákkal kapcsolatos vetületei, csakúgy, mint a népesedési, fejlettségi, szociális (népjóléti) és gazdasági vagy fejlesztési szempontjai is. Ezek –akár rövid– kifejtése is több helyet és időt igényel, emiatt azt egy előadás keretében fogom más alkalommal elmondani.

 

2012. szeptember 24.

Letöltés PDF-ben:

Mészáros Milán – Teendők Rió+20 után

 

 

WordPress Plugin Share Bookmark Email

Tags: ,

One Response to Mészáros Milán: TEENDŐK RIÓ+20 UTÁN

Leave a Reply

Name and Email Address are required fields. Your email will not be published or shared with third parties.

Rovatok

Archívum

Ott vagyunk a Facebookon

Címkék

Legutóbbi vélemények

Legutóbbi hozzászólások

Dr. Szabadi Béla blogja

Látogatottság

  • Megtekintett oldalak : 803100
  • Egyedi látogatók : 90596
  • Megtekintett oldalak 24 órája : 141
  • Egyedi látogatók 24 órája : 40

Reális Zöldek Klub

Naptár

2012. szeptember
h k s c p s v
« aug   okt »
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930

Népszerű bejegyzések

Reális zöld cikkek

Reális Zöld Klub

Meta



FireStats icon Powered by FireStats Top