Schmidt Mária cikke a Le Monde-ban
Egyebek október 1st, 2018Remek írás, csodálom, és örülök, hogy a Le Monde közzétette! Mert az
már köztudott, hogy a nyugat-európai fősodratú sajtó hazánkról csak
negatívumot igyekszik publikálni. De az egyszerű, állampolgárok
fb-on, vagy egyéb közösségi médiában közzétett véleménye azt
mutatja, hogy az emberek egyre jobb véleménnyel vannak Magyarországról!
*Schmidt Mária*
történész
*A Le Monde mai online kiadásában tette közzé a szerző identitásról,
demokráciáról és az Európai Unióról szóló cikkét. Az írást eredeti
formájában és eredeti címével közöljük. *
A kommunista diktatúra mintegy fél évszázada után igazi ajándékként élte
meg hazám, és személyesen én is, a szovjet birodalom összeomlását,
nemzeti függetlenségünk visszaszerzését és a demokrácia kivívását.
Mindennek következtében szabad és független országként léphettünk át a
21. századba. Magyarország számára ez nagy lehetőség és egyben nagy
felelősség is.
A szovjet megszállás alatt ránk kényszerített kommunista rendszert mi,
magyarok soha nem támogattuk, és ezt 1956 dicsőséges forradalmával
bizonyítottuk. Példa nélküli hősiességről tett tanúbizonyságot a magyar
nép akkor, amikor fegyveresen szembeszállt a szovjet világbirodalommal.
Erre az egyenlőtlen harcra azért vállalkoztunk, mert nemzeti létünk,
önbecsülésünk és méltóságunk forgott kockán. A diktatúra ugyanis minden
olyan érték ellen támadást indított, ami számunkra becses és fontos
volt: hadjáratot viselt a család, a nemzet és az istenhit ellen, le
akarta cserélni a hőseinket, az ünnepeinket, nevetségessé akarta tenni
és le akarta járatni mindazt, amire büszkék voltunk és amit tiszteltünk.
Szabadságharcunkat a kommunisták ugyan kíméletlenül leverték és
kegyetlenül megtorolták, de mégsem folytathatták többé ott, ahol
abbahagyták. Kölcsönös félelmen alapuló kiegyezésre kényszerültek. A
kommunisták féltek a magyar néptől, mert tudták, következmények nélkül
nem feszíthetik túl a húrt. Mi pedig féltünk a kommunista
hatalomgyakorlóktól, mert tudtuk, hatalmuk megtartása érdekében mindenre
képesek. A hetvenes évektől a kommunista rendszer bukásáig ezen a
kölcsönös félelmen alapult a kádári gulyáskommunizmus, amit a nyugati
megmondóemberek annyira ajnároztak. Amikor azonban a szovjetek
kinyilvánították, hogy nem vetik be többé a Vörös Hadsereget birodalmuk
megtartása érdekében, egy pillanat alatt eldöntöttük, hogy kivívjuk a
szabadságunkat. 1989. június 16-án eltemettük 1956-os hőseinket és a
fiatal Orbán Viktor térségünkben először a nyilvánosság előtt kimondta:
nemzeti függetlenséget és szabad választásokat követelünk.
Azóta demokráciában élünk, amit féltőn óvunk. Szuverenitásunkat, vagyis
nemzeti függetlenségünket szabadságunk zálogának tekintjük. Államiságunk
1100 éves, sorsunkat harminc évvel ezelőtt újra a saját kezünkbe vettük
és mi akarjuk megszabni, milyen értékek mentén akarunk élni. Nincs
szükségünk arra, hogy ezúttal nyugati megmondóemberek diktátumainak
megfelelően alakítsuk a jelenünket és a jövőnket. Visszásnak és
ellenszenvesnek tekintjük minden olyan törekvésüket, amely arra irányul,
hogy kioktassanak bennünket arról, kikkel és hogyan kell élnünk.
Különösen visszás az, ahogy a zömükben balos, nem ritkán egykori és mai
kommunisták veszik maguknak a bátorságot és diktatúrának hazudják a
magyar demokráciát. Mi, akik alaposan kitapasztaltuk a diktatúra
mibenlétét, pontosan meg tudjuk különböztetni, mi a különbség demokrácia
és diktatúra között. Nem szorulunk rá azok kioktatására, akik soha nem
tapasztalták meg a kommunista diktatúra hideg valóságát, a „népi
demokráciának” becézett reálszocializmus igazi természetét pedig azért
nem akarták megismerni, nehogy a tények megzavarják őket utópikus
ábrándozásukban.
A kommunizmus bukása után tele voltunk illúziókkal Nyugat-Európáról.
Mert a diktatúra a legtöbb ismerettől elzárt minket, és miután mindig
mindenben hazudott, a róluk megfogalmazott kritikákat is hazugságnak
tartottuk. Nem ismertük tehát őket, ezért azt hittük, ők is ugyanolyan
lelkesen fogadnak majd minket, amilyen lelkesedéssel mi fogadtuk Európa
újraegyesülését. A valóság azonban fokról fokra kijózanított bennünket.
Megértettük, hogy ők egyáltalán nem lelkesek attól, hogy mi szabaddá
váltunk. Balos véleményvezéreik kudarcként élték meg, hogy abbahagytuk a
szocializmussal való kísérletezést, amit ők annyira fontosnak és
haladónak tartottak. Egyesülni velünk? Mikor nekik pont előnyös és jó
volt a kettéosztottság, ami szavatolta számukra a felelőtlen jólétet?
Ezért aztán szó sem lehetett nagyvonalúságról, gesztus értékű
egyesülésről, /Marshall-segélyhez/ hasonló támogatásról. Helyette
kivásárolták a piacainkat, megszerezték közműveinket, a francia /Suez/ a
vízműveinket, és egy úgynevezett csatlakoztatási folyamatot csináltattak
velünk végig, ahol az ő általuk megszabott feltételeknek kellett eleget
tennünk ahhoz, hogy 2004-ben betagolódhassunk az ő Európai Uniójukba.
Úgy viselkedtek velünk, mint a legyőzöttekkel szokás. Szolidaritásról
szó sem esett.
Az Unión belül azóta is minden percben éreztetik velünk, hogy
potyautasoknak tartanak minket. A 2008-as válság alatt sem voltak velünk
szolidárisak. Első dolguk volt kijelenteni, hogy a pénzügyi védőhálót
alánk nem feszítik ki. A költségvetési hiányra vonatkozó előírásokat
rajtunk rigorózusan számon kérik. Ellenünk túlzottdeficit-eljárást
indítottak, /Franciaország /esetében ugyanezt nem tették meg. /Juncker/
bizottsági elnök indoklása szerint azért, mert Franciaország Franciaország.
Az Európai Unió és benne a hangadó nyugati elit képviselői eközben
folyamatos ideológiai háborút is vívnak ellenünk. /Akciójuk fedőneve:
„demokrácia”/. Mondvacsinált ürügyekkel támadnak minket azzal a
nyilvánvaló szándékkal, hogy a maguk képére formáljanak bennünket,
megtörjék ellenállásunkat, megroppantsák a gerincünket, megsemmisítsék
az identitásunkat. Mindezt a „liberalizmusra” hivatkozva teszik.
Fogalmuk sincs arról, hogy nálunk a liberalizmus szót már a nyugati 68
https://maps.google.com/?q=nyugati+68&entry=gmail&source=g>-as elit
magyarországi politikai lerakataként működő /Szabad Demokraták
Szövetsége/ (1990-2010) szitokszóvá tette. Ez az egykori liberális párt
még ma, nyolc évvel a megsemmisülése után is a legellenszenvesebb
politikai erő errefelé. A liberális jelző tehát önmagában is
ellenszenvet kelt, a „liberális demokrácia” szóösszetétel pedig az
egykori „/népi demokráciára/” emlékeztet, arra, amikor a jelzők
fosztóképzőként működtek. A „/liberális demokrácia/” ezért a mi
értelmezésünkben kevesebb a demokráciánál. Egy olyan ideológiai irány
kizárólagosságát jelenti, amelynek nem akarjuk alávetni magunkat. Mert a
liberalizmusra hivatkozó nyugati elit képviselői bele akarnak szólni
abba, hogyan, milyen értékek mentén éljünk, hogyan rendezzük be a saját
országunkat. Elő akarják írni, hogyan gondolkodjunk a történelmünkről,
milyen szerepet játszhatnak az életünkben a keresztény értékek. Hogyan
kell nevelnünk a gyermekeinket, hogyan gondolkodjunk a férfi ̶ nő
viszonyról. Milyen udvarlási normák szerint ismerkedhetünk,
működtethetjük kapcsolatainkat. Még a paplanunk alá is bekukkantanának,
hogy ellenőrizhessék, nem /metoozunk-/e? Ki akarnak oktatni arról, mit
kell demokrácia és sajtószabadság alatt értenünk.
Ez a liberalizmus nem más, mint arrogancia, tudatlanság és egy olyan
világ ránk erőszakolásának a kísérlete, amiből nem kérünk.
Melocco Miklós Áttörés szoborkompozíciója a Páneurópai piknik emlékére
Harminc évvel ezelőtt függetlenek és szabadok lettünk. Újra kellett
tanulnunk sok mindent, mert a szocializmusban elsajátított tudás egy
része a piacgazdaság és demokrácia viszonyai között használhatatlanná
vált. Sikerült, de nagy áldozattal járt. Több mint egymillióan
vesztették el a munkájukat az első pár évben. Megtanultuk a
piacgazdaságot. 2004-ben az uniós szabályokat is el kellett
sajátítanunk. Sikerült ez is. A 2008-as gazdasági válságból is
felálltunk. Saját hajunknál fogva húztuk ki magunkat a szakadékból. Ma
4% feletti a növekedésünk. A munkanélküliség 3% alatt van. 40%-os a
bérnövekedés. Mindezt a liberális elit gyámkodása nélkül értük el.
Fenyegetéseik, hisztijeik nem hatnak ránk. Mi akarjuk eldönteni, hogy
kikkel és hogy akarunk élni a hazánkban, és kikkel nem. Eddig sem
akartuk és ezután sem tervezzük megmondani másoknak, hogyan éljenek, de
másoktól sem fogadunk el ezirányú útmutatást. Nem gyarmatosítottunk
senkit, nem szipolyoztunk ki más kultúrájú embereket, ezért nincs
lelkiismeretfurdalásunk, és nem tartozunk jóvátétellel senkinek. Ha a
Nyugat úgy dönt, hogy migránsokkal áraszttatja el az országait, legyen
az az ő döntése, aminek következményeit is ő viselje. Ne kérjen és
várjon el tőlünk szolidaritást, mert ők sem voltak soha szolidárisak
velünk. Nem juttattak nekünk a gyarmatokon szerzett javakból, nem jöttek
a /hidegháború/ alatt, hogy részesítsenek minket abból a jólétből,
amiben éltek. Ahogy a rendszerváltoztatás után sem mutattak
nagyvonalúságot. Ezért van az, hogy Európán belül még ma is az dönt
arról, hogy kinek, milyen az életszínvonala, hogy Európa nyugati vagy
keleti felén él! Még mindig a harmadát se keressük annak, amit a
nyugat-európaiak. Ez folyamatos agy -és munkaerőelszívást eredményez a
mi kárunkra! Nem tartozunk tehát nekik semmivel!
Magyarország egy sikeres, szabad ország saját érdekekkel. Ezeket az
érdekeket érvényesítjük az Unióban, és mindaddig, amíg tagságunk előnyös
a számunkra, maradunk. Mert ez nem érzelmi viszony. Lehetett volna.
1990-ben még úgy gondoltuk. Lebontottuk a vasfüggönyt és kivertük az
első téglát a Berlini Falból. Nem kaptunk viszonzást. Ahogy most is csak
kioktatást, beszólást. Rágalmak tömegét zúdítják a nyugati megmondók
ránk nap mint nap. Visszaélnek azzal, hogy csak kevesen beszélik a
nyelvünket és ezért nem tudják leellenőrizni a vádaskodások
igazságtartalmát. De jöjjenek el, látogassanak el hozzánk! Látni fogják
a saját szemükkel, hogy ez egy biztonságos, épülő, szépülő ország. Virul
a szólás- és sajtószabadság. Mi nem ismerjük /a politikailag korrekt
kánont/. Itt mindenki szabadon kifejtheti és ki is fejti a véleményét.
Nincs cenzúra. Gyülekezési szabadság van. A rendőrök udvariasak és
barátságosak, de nem lepik el a köztereinket, mint Nyugaton. Budapesten
vibráló, nyüzsgő az élet.
A diktatúra nem ilyen. Megéltem, megéltük. A nyugat-európai elit
megmondóit a történelem ettől a tapasztalattól megkímélte. A
/diktatúrázás, diktátorozás/, a /fékek és ellensúlyok hiányára/, a
/jogállamiságra/, a /korrupcióra, az illiberalizmusra /való hivatkozást,
idegen beavatkozási kísérletként azonosítjuk be, olyannak, amit a
kommunista ideológia hiábavaló és meddő ránk oktrojálása idején már
kitapasztaltunk.
Mi keresztény ország vagyunk, büszkék történelmünkre és arra, hogy
mindig megküzdöttünk a szabadságunkért, bátrak vagyunk, és soha nem
hagyjuk magunkat. Nem hagytuk magunkat az első világháború után sem,
amikor a /versailles-i békerendszer/ bűnös és felelőtlen kiötlői nemzeti
megmaradásunkat is kérdésessé akarták tenni. Száz évünk ment rá, mire
térségünk megértette, hogy annak a békeműnek az volt a célja, hogy mi,
itt, ezen a tájon ne tudjunk egymással szót érteni és hogy az akkori
nagyhatalmakra békebíróként tekintsünk. Mára azonban több köt minket
össze szomszédainkkal, mint ami elválaszt. A kommunista diktatúra és a
szovjet megszállás tapasztalata közös, ahogy az azóta eltelt három
évtizedé is. Egyenrangú, szabad nemzetek szabad szövetkezéseként
tekintünk az Európai Unióra. Mindaddig, amíg ez így marad, Európa
számíthat ránk.
(A Le Monde oldalán itt
https://www.lemonde.fr/idees/article/2018/08/01/maria-schmidt-l-union-europeenne-veut-briser-notre-identite-au-nom-de-la-democratie_5338100_3232.html?xtmc=hongrie&xtcr=2>olvasható
az írás.)
Powered by FireStats
Legutóbbi hozzászólások