Reális Zöld Valóság vélemények!

HVG 1999/48  12.04.  133-137. • Gazdaság • cikk

Magyar-szlovák tárgyalások a Dunáról •

Az utolsó lépcső

Komoly bűvészmutatványt hajtott végre a múlt héten Székely László dunai kormánybiztos: másfél évvel a választások után a vízlépcsőügy olyan megoldási tervére szerezte meg a kormány jóváhagyását, amely ellen már nem várható egységes hazai zöldmozgalmi tiltakozás. Ráadásul ha Pozsony netán elvetné, a magyar ajánlat a hágai Nemzetközi Bíróság előtt is képviselhető. 

Programjához és az azt tükröző, ez év januári határozatához híven a kormány új vízlépcső nélkül kívánja szabályozni a Duna közös szakaszát, s a Szigetközben is igyekszik a természeteshez közeli állapotokat teremteni – derül ki a kabinet múlt heti ülésén szentesített tárgyalási pozícióból Bős-Nagymaros ügyében. Székely László kormánybiztosnak feltehetően nehezebb dolga lesz ugyan a szlovák partnerrel, mint a Horn-kormányt képviselő Nemcsók Jánosnak volt, ezúttal viszont elenyésző a veszélye annak, hogy a népharag kormányellenes tüntetésekbe torkolljon, mint a tavalyi választások előtt.

A tárgyalásokat magyar részről az előző ciklusban vezető Nemcsók egy vagy két vízlépcsővel, a dunakiliti duzzasztó üzembe helyezésével és a szlovákiai bősi áramból való részesedés követelésével, a Szigetközben pedig több kis duzzasztóval, úgynevezett gumigátakkal kívánta megoldani a konfliktust. Székely László javaslatára most a korábbitól gyökeresen eltérő megoldást irányoz elő a kormány: az alsó – azaz a bősi turbinákat tápláló mesterséges üzemvízcsatorna alatt kezdődő s a magyar-szlovák közös szakasz végén, Szobnál véget érő – szakasz hagyományos, vízlépcső nélküli szabályozását, a dunakiliti duzzasztó üzemen kívül hagyását, a meglevő, dunacsúni tározó létének elfogadását, lemondva egyúttal a bősi áramtermelés Magyarországot illető hányadáról. „Gumigátak” helyett a víz szintje alatti keresztgátakkal, úgynevezett fenékküszöbökkel emelnék meg a magyar elképzelés szerint a Duna szintjét, a bősi zsilipből jelenleg kitiltott kis sporthajók pedig az egymással összekötött – olykor a Dunát keresztező – mellékágakban haladhatnának, számukra új határátkelőt nyitnának (a nagy hajók továbbra is a bősi zsilipen át az üzemvízcsatornán közlekednének).

A Szigetközre vonatkozó javaslatot idén tavaszi kidolgozása óta többször támadták a zöldek – köztük Illés Zoltán Fidesz-alelnök, a parlament környezetvédelmi bizottságának elnöke -, akik attól tartottak, hogy az úgynevezett kanyargós változat esetén is viszonylag kevés víz érkezne a Szigetközbe (a hozam nagyobb része, mintegy 80 százaléka évek óta a bősi turbinákat hajtja), így a Nemcsók-féle változathoz hasonlóan lassan folyó, romló minőségű vízzé válna a Duna. A tiltakozásokat Székely végül kettős csavarral hárította. Egyrészt sikerült a Duna Kör (DK) két meghatározó személyiségét a javaslat mellé állítania: a DK ügyvivője, Droppa György kétszemélyes magánvállalkozásával a koncepció egyik kidolgozója volt, Vargha János, a DK alapító atyja, a kormány környezetpolitikai főtanácsadója pedig kezdeti elhatárolódása után – ha nem is látványosan, de – Székely mellé állt. A „kemény mag” az „elpuhult” DK ellenében létrehozott Duna Chartába tömörülve, illetve alkalmi szövetségeket kötve protestál ugyan – egyebek között az ellen, hogy a magyar fél elfogadja a dunacsúni elterelés fenntartását, vagy azt követelve, hogy induljon „társadalmi vita” a hágai ítéletből következő feladatok meghatározására -, de fő kifogásuk alól most Székely kihúzta a talajt. Tavaszi elképzeléseivel szemben immár nem a mindenkori vízhozam 20-80 százalékát, hanem legalább 65 százalékát követeli a kormány, hivatkozva az Európai Unió (EU) egyik, még a brüsszeli közvetítési kísérletek idejéből származó, 1993-ban született ajánlására. A magyar álláspont szerint ugyanis a környezeti értékek megóvásához ennyi vízre mindenképpen szükség van, a bősi áramból való részesedés helyett pedig az annak előállításához szükséges vizet inkább természetben, saját szigetközi mellékágrendszere ellátására kéri. Ez esetben – a kormánybiztosi iroda számára készített számítások szerint – mai értéken körülbelül 15 milliárd forintnyi árammennyiségtől esne el Magyarország ötven év alatt, ami nem nagy ár a természet megóvásáért.

Kétséges, belemenne-e a szlovák fél egy ilyen – mintegy 75-25 százalékos – vízmegosztási arányba (lásd keretes írásunkat). Hiába bizonygatja ugyanis a kormánybiztos, hogy mindössze 7,5-12,5 milliárd forintnyi veszteség érné Szlovákiát az eredetileg tervezett áramtermelési lehetőséghez képest, azt a pozsonyi kormánynak nehéz lesz elfogadtatnia a választóival, hogy a Bősön beépített nyolc turbinából az év nagy részében mindössze egy vagy kettő működéséhez elegendő víz állna rendelkezésre. A magyar kormány szempontjából viszont nem mindegy, hogy a tárgyalások során lesz kénytelen például egy 50-50 százalékos vízmegosztási arányba belemenni, vagy eleve innen indul-e. Ha pedig Pozsony teljesíthetetlen követelésekkel áll elő, s végképp elutasítja a javaslatot, akkor ismét a hágai bírósághoz fordulhat a magyar fél – Szlovákia a Meciar-kormány alatt már „ellőtte” ezt a lehetőséget, amikor azóta szüneteltetett kérésében új ítéletet kért.

„Az új »kanyargós változat« őse a vízlépcső pozsonyi fővállalkozó cége igazgatójának, Julius Bindernek évekkel ezelőtti terve, amely hét keresztgáttal kívánta megemelni a Duna főmedrében a szigetközi szakaszon a víz szintjét. A javaslatot hibásnak, hidrológiailag és ökológiailag megalapozatlannak tartja az MTA szigetközi munkacsoportja” – sorolja ellenvetéseit Hajósy Adrienne geológus, az említett munkacsoport tagja. Szerinte a természetromboló gátépítés helyett az EU javaslatának megvalósítását kellene szorgalmazni, amely magyar és szlovák szakértői közreműködéssel 1993 végén született: eszerint ideiglenesen a Duna hozamának 40 százaléka kerülne vissza a mederbe, amit a dunakiliti fenékküszöb emelne a kívánt szintre a szigetközi vízpótláshoz. Néhány mellékágat e terv szerint is összekötnének a főággal, csökkentve a köztük levő zárások szintjét. A végleges vízmegosztásról a környezeti hatások néhány éves figyelése után lehetne döntést hozni.

Székely egyébként, mint a HVG-nek elmondta, szakértőként kívánta alkalmazni a Duna Chartához csatlakozott Hajósyt, aki azonban nem kívánta alávetni magát a legszigorúbb, C típusú nemzetbiztonsági vizsgálatnak. „Számunkra elfogadhatatlan Hajósy elképzelése, hogy öt-tíz évig elmaradjon a döntés a vízkormányzásról, közben méricskéljék az elterelés hatásait, mert a bizonytalanságban nem készülhetnének fejlesztési tervek, azok híján pedig a régió elesne az EU térségfejlesztési támogatásainak lehetőségétől” – mondta Tóth István dunaszigeti polgármester, a nyolc Duna melletti települést tömörítő Felső Dunatáj Térségfejlesztési Társulás elnöke. „Egy nem tökéletes, de gyors egyezség is jobb a hosszan tartó vitánál” – szögezte le. „Vannak fenntartásaim, de fő csapásiránynak elfogadható a kormány javaslata. Azt mindenképpen el kellene kerülni, hogy még öt évig csak tanulmányok készüljenek” – mondta a HVG-nek Böősy Imre, Ásványráró polgármestere. „Az elterelés tényét kénytelen vagyok tudomásul venni, de a Duna turisztikai hasznosításáról nem szeretnék lemondani. A falunak az az érdeke, hogy a közelében vezető mellékágba a majdani szabályozás után is bejuthassanak a sporthajók” – emel ki néhány részletkérdést. Ez utóbbi javaslat szerepel is a kormány tárgyalási irányelvei között. Szokoli Sándor, Dunakiliti polgármestere nem helyesli, hogy a kormány eláll a dunakiliti tározó feltöltésének követelésétől, amit az előző kormányciklus idején 29 települést tömörítő Szigetközi Önkormányzatok Szövetsége teljes mellszélességgel támogatott. „A felső tározó melletti Dunacsún fejlődik, idegenforgalma fellendült, szállodák épülnek, sportcentruma világversenyek rendezésére alkalmas. Ha hosszú távon is számíthatnánk a mostani vagy annál jobb vízellátásra, netán a dunakiliti tározó feltöltésére, mi is végrehajtanánk ilyen fejlesztéseket” – reménykedik Szokoli Sándor. Laikusként egyik polgármester sem foglalt állást a kialakítandó műszaki megoldásról, de annyit megjegyeztek, hogy már az eddigi vízpótlás is hozott javulást az elterelés utáni katasztrofális állapothoz képest.

SZABÓ GÁBOR