A rendszerváltás ügynökei
Lassan egy negyed század telik el a „rendszerváltás” óta, és az ügynöklisták még mindig titkosak. Vajon miért? Tényleg arról van csak szó, hogy az évtizedekkel ezelőtti, többnyire megfélemlített piti kis besúgók neve ne kerüljön nyilvánosságra? Vagy esetleg arról, hogy a „tartótisztek” egy része még mindig aktív gazdasági és/vagy politikai tevékenységet folytat, és ők akadályozzák meg a nyilvánosságot a „kéz kezet mos” elv alapján? Vagy talán még ennél is többről lehet szó?
Grósz Károly egykori miniszterelnök, 1995-ben, röviddel a halálát megelőzően adott egy igazán őszinte TV interjút. Elmondta, hogy a pártvezetés már 1980 körül tisztában volt azzal, hogy belátható időn belül bekövetkezik az elkerülhetetlen rendszerváltás. Szembe kellett tehát nézni a tényekkel, lehetőleg úgy, hogy a folyamatok irányítása ne csúszhasson ki teljesen a párt ellenőrzése alól. Ez azt jelentette, hogy ki kellett dolgozni a rendszerváltás forgatókönyvét – a biztonság kedvéért több változatban is – és meg kellett kezdeni annak titkos szolgálati előkészítését.
Az egyik cél az volt, hogy a változás békésen, vérontás nélkül következzen be, amelynek során a pártban fontos szerepet betöltő személyeknek nem eshet bántódásuk. Hittek ugyanakkor abban, hogy a szocializmus valamilyen formában előbb-utóbb mégis csak győzni fog, és ha erre lehetőség nyílik, vissza kell szerezni a hatalmat. A forgatókönyv része volt ezért az is, hogy az erre alkalmas megbízható elvtársakat megfelelő gazdasági erőforrásokhoz kell juttatni, hogy azután segíthessenek a fordított rendszerváltásban.
Ezt a programot meggyorsította Mihail Gorbacsov kelet-közép európai kőrútja, amelynek során bizalmasan tudatta a szocialista országok vezetőivel, hogy a Szovjetunió a továbbiakban sem katonai beavatkozással, sem gazdasági eszközökkel, sem pedig politikai-ideológiai nyomással nem fog beavatkozni a belügyeikbe, és szabad kezet kapnak a közeledő rendszerváltás lebonyolítására.
A kérdésre, hogy a gazdasági kulcspozíciókba juttatott, és a pályafutásukat a továbbiakban gazdag kapitalistaként folytató egykori elvtársak mennyire váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, Grósz Károly kiábrándító választ adott. A legtöbbjük ugyanis, amint „spontán” privatizálással vagy más módon megszerezte a „vagyont”, azonnal elfelejtette az eszme iránti odaadó hűséget, és kizárólag a saját vagyonának gyarapításával törődött, gyakran kifejezetten tisztességtelen módszerekkel.
A forgatókönyv tehát nem vált be, legalábbis nem az eredeti elképzelések szerint.
Létezhetett ugyanakkor egy másik forgatókönyv is, amelyet a KGB közreműködésével dolgoztak ki az egykori Szovjetunióban arra az esetre, hogy ha a „birodalom” szétesik, akkor a megújult Oroszország továbbra is képes legyen a befolyása alatt tartani az egykori szocialista tábor országait.
Létezhet azonban egy harmadik forgatókönyv is, amelyet az óceán túlsó partján, valahol a Wall Street környékén dolgozhattak ki az erre illetékesek. Ha ugyanis a magyar pártvezetés már egy évtizeddel korábban tudta, hogy lesz majd rendszerváltás, akkor ez nem maradhatott titokban a nemzetközi hírszerző szervezetek számára sem, amelyek megbízói számára kézenfekvő módon következett a lehetőség a világ – gazdasági értelemben vett – újra felosztására. Erre utal, hogy a Valutaalap, a Világbank, a Soros Alapítvány, valamint különféle non-profit szervezetek támogatásával sorra képeztek ki kelet-közép európai származású szakembereket, akik a rendszerváltások alkalmával hamarosan visszatértek a hazájukba, hogy részt vehessenek a folyamatok irányításában. Közülük sokan a mai napig aktív közéleti szerepet töltenek be, jelen vannak a politikában, a gazdaságban és kulturális életben, sőt még a mindenkori kormányokban is, sőt hasonló szakemberek tengeren túli kiképzése jelenleg is gőzerővel folyik.
Példaként említhető egyik államtitkárunk, Illés Zoltán, akinek a pályafutásáról az Interneten a következőket tudhatjuk meg:
„…1989-ben a Világbank kelet-európai részlegében dolgozott, ahol Kelet-Európa környezetvédelmi gondjairól készített tanulmányokat. Ezt követően főtanácsos volt a Környezetgazdálkodási Intézetnél. 1991-től 1994-ig az EU budapesti nagykövetségén – szintén főtanácsosként – környezet- és természetvédelemmel, illetve a határon túli magyarok ügyeivel foglalkozott. 1994-ben a KEK Környezetgazdálkodási Továbbképző Központjának igazgatója. 1995-től Fulbright-Humprey ösztöndíjasként másfél évet töltött az Amerikai Egyesült Államokban, Észak-Karolinában, ahol kutatási témája egy hatékony, környezetvédelmi államigazgatás kialakítása és magyarországi adaptációja volt…”
(ld. http://hu.wikipedia.org/wiki/Ill%C3%A9s_Zolt%C3%A1n)
Nem tudhatjuk, hogy nevezett kormány-politikusunk milyen feladattal, megbízással érkezett vissza a hazánkba, tehát az is lehet, hogy csupa építő, jó szándékkal, de azért esetleg talán mégis lehetnek skrupulusai, amikor azt hallja, hogy a nemzet éppen azok ellen folytatja önfeláldozó és elszánt szabadságharcát, ahonnan ő a kiképzéseit kapta.
2013. október
Dr. Héjjas István
aranydiplomás mérnök
Powered by FireStats
Legutóbbi hozzászólások