Archive for október, 2013

Tényleg mi is lett a beléptető rendszerekkel?

    Falra hányt borsó?

Tényleg mi is lett a beléptető rendszerekkel?

Deutsch és Csányi vitája sem hozott tisztább képet. Ugyan évekkel, 12 évvel a beszerzés után, de legalább  érintették a beléptető rendszerek sorsát,  továbbra sem ismerjük viszont sem a teljes igazságot, sem a beszerzett eszközök végső állapotát.

Nem tudjuk, egyáltalán alkalmasak voltak-e arra, amire vették, tehát a renitens nézők kiszűrésére? Vagy a vásárlók azonosítására eleve alkalmatlanok voltak?  Nem világos, miért vásárolták meg a stadionfejlesztések előtt előre a beléptető rendszereket? Drágán vásároltak-e? Azt sem tudjuk: végül is mi lett velük? Még mindig raktárban lennének, noha 12 év alatt erkölcsileg teljesen amortizálódtak? Vagy már kidobták őket? Vagy ezt-azt alkatrészként „elsóztak” a kb. ötmilliárdos „cuccból?” Arról sincs hír: ez a raktárba helyezés rendben van-e, megfelel-e a vagyongazdálkodás követelményeinek?  És még egy sor (KÖLTŐI) kérdést fel kellene tenni. El lehet-e egyszerűen „felejteni” súlyos kérdéseket és következményeket, mintha azok nem is lettek volna? Majd előhúzni azokat, leegyszerűsítve, jópofizva?

(…)

Ha ezekről a kérdésekről nem beszélünk, aligha kapunk választ arrahogy pla magyar futball miért van rosszabb állapotban, mint volt 12 évvel ezelőtt? Hogyan lehet hatékony és eredményes sportfinanszírozást folytatni, ha a kettős mérce szerint dőlnek el a dolgok? A válasz egyértelmű: sehogy!

Részletek>>> a Kirekesztett véleményem c. blogon http://szabadibela.hu/2013/10/tenyleg-mi-is-lett-a-belepteto-rendszerekkel/

Budapest, 2013. október 28.

Szabadi Béla

 

Rezsicsökkentés, rezsiharc. Reakciók és választási esélyek (2. folytatás)

Nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal?

(Szólásmondás)

Rezsicsökkentés, rezsiharc. Reakciók és választási esélyek (2. folytatás)

Rezsicsökkentés vagy emelés? A „kéményseprés” díja tovább  emelkedett! – döbbentem rá a napokban.

Most egyébként nem a szokásos módon folytatódik a cikksorozat, nem onnan folytatom, ahol az előző rész abbamaradt. Előbb tennünk kell egy kis kitérőt. A cikksorozatot ugyanis az élet is írja és a rezsicsökkentés egyik most felszínre került problémájáról minél előbb írni kell. Előrebocsátom, valójában nem az okozza a megdöbbenést, hogy van olyan szolgáltatás, ahol a szabályozás irritálóan értelmetlen, feleslegesen időigényes, vegzáló jellegű és lehangolóan formális, bár ez itt kirívóan és súlyosbodó módon nyilvánul meg. Persze ez is sokkoló.

Ami talán még inkább megdöbbentő, hogy a harsogó propagandával szöges ellentétben e szolgáltatásnál úgy csökkentek a rezsiköltségek, hogytöbbnyire nőttek.

Részletek>>>a Kirekesztett véleményem c. blogon http://szabadibela.hu/2013/10/rezsicsokkentes-rezsiharc-reakciok-es-valasztasi-eselyek-2-folytatas/

Budapest, 2013. október 24.

Szabadi Béla

1956-ban nemcsak Moszkvát, hanem Washingtont is szolgáltuk

1956-ban nemcsak Moszkvát, hanem Washingtont is szolgáltuk.

1956-ban Moszkva és Washington szövetséges volt. Egy oldalon állt a két világhatalom, a másik oldalon a zsidó állam, franciák és az angolok álltak.

A Szuezi csatorna államosítása miatt kitört 2. arab – izraeli háború 1956. október 29. – és november 7. között folyt le.

November 4-én a szovjet páncélosok a határnál visszafordultak, a szabadságharcosok „Molotov koktélokkal” vettek fel a küzdelmet ellenük. Sokan, főleg fiatalok értelmetlenül életüket veszítették.

Ha a szovjet páncélosok gyalogsági kísérettel jöttek volna Budapestre, a szabadságharcnak néhány óra alatt vége lett volna.

A magyar szabadság harc elvonta a világ közvéleményének a figyelmét a szuezi válságról és ez USA- számára kedvező volt.

Levél Dr. Áder János államfőnek

Dr. Áder János úr

köztársasági elnök

 

Tisztelt Államelnök úr!

Elismerésünket fejezzük ki, hogy Államelnök úr személyes kezdeményezésére Budapesten rendezték meg a Víz Világtalálkozót.

Ezzel kapcsolatban nagy érdeklődéssel figyeltük Államelnök úr nyilatkozatait, Államelnök úrral készült TV interjúkat.

Őszintén örülünk annak, hogy az emberiség számára fontos megfelelő mennyiségű és minőségű ivóvíz biztosítása végre napirendre került, mivel ez a kérdés az emberiség túlélése szempontjából sokkal fontosabb, mint az éghajlatváltozás elleni kilátástalan szélmalomharc.

Ugyanakkor – minden tiszteletünk ellenére – vitatjuk a Bős-Nagymaros ügyben kifejtett álláspontját.

Mint ismeretes, az államközi szerződés felmondása 1992-ben történt, amikor a magyar fél érvénytelennek minősítette a szerződést. Ezzel szemben a Hágai Nemzetközi Bíróság azt mondta ki 1997-ben, hogy a szerződést továbbra is érvényesnek kell tekinteni.

A jogi helyzet tehát a következő:

Ha a szerződés tényleg érvénytelen, akkor nincs jogunk a vízmegosztás ügyében erre a szerződésre hivatkozni.

Ha viszont a szerződés érvényes, akkor kötelesek vagyunk vagy megépíteni Nagymarosnál a duzzasztó művet, vagy kárpótolni kell Szlovákiát a veszteségeiért.

Ami pedig a vízmegosztást illeti, ennek szabályozása az eredeti szerződés szerint Magyarország területén történt volna a megépült és megfelelő zsiliprendszerrel ellátott duzzasztóművel Dunakilitinél.

Ennek üzembe helyezése azonban nem történt meg, és ez kifejezetten a magyar fél döntése volt. Ha ezt a műszaki létesítményt üzembe helyeztük volna, akkor nem mi alkudoznánk a szlovákokkal, hogy mennyi vizet engednek át nekünk a régi Duna mederbe, és a Mosoni Duna ágba, hanem a szlovák fél alkudozhatna velünk, hogy mennyi vizet hagyunk meg nekik a Bősi vízerőmű működtetéséhez.

Ez azt is jelenti, hogy a Szigetköz, a régi Duna meder, és a Mosoni Duna ág térségében bekövetkezett ökológiai károkat voltaképpen mi magunk idéztük elő azzal a politikai döntéssel, hogy önként lemondtunk a Dunakiliti duzzasztómű működtetéséről, és ezzel a vízmegosztás magyar területen történő szabályozásáról.

Tisztelettel kérjük Államelnök urat, hogy ezzel kapcsolatban kezdeményezzen független szakértői vizsgálatot, amelynek alapján politikai előítéletektől mentes valóban szakmai megoldást lehet találni erre a problémára, amely miatt nem csak a Szigetköz ökológiai helyzete van további veszélyben, de súlyosan rombolja a szlovák-magyar politikai kapcsolatokat is, amelynek hátrányos következményeit nagyrészt a határon kívül rekedt nemzet-testvéreink kénytelenek elviselni.

Hangsúlyozni kell azt is, hogy a Dunán felépítendő vízlépcsőkkel kapcsolatban vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó hozott döntést még 1938-ban, ezért az ilyen megoldást gigantomániás bolsevik nagyberuházásnak minősíteni megalapozatlan.

Ami pedig a nagymarosi duzzasztóművet illeti, bár nem vitatjuk a vízlépcső ellenes mozgalmak szerepét a rendszerváltásban, ámde időközben lezajlott egy generációváltás, és a mai 20-30 éves korosztály egyre negatívabban ítéli meg az akkori politikai döntéseket, és egyre nehezebben érti meg, hogy miért kellett egy számunkra is hasznos félig kész beruházást visszabontani.

Budapest, 2013. október 21.

Őszinte tisztelettel és nagyrabecsüléssel:

—————————————

————————————–

————————————–

A rendszerváltás ügynökei

A rendszerváltás ügynökei

Lassan egy negyed század telik el a „rendszerváltás” óta, és az ügynöklisták még mindig titkosak. Vajon miért? Tényleg arról van csak szó, hogy az évtizedekkel ezelőtti, többnyire megfélemlített piti kis besúgók neve ne kerüljön nyilvánosságra? Vagy esetleg arról, hogy a „tartótisztek” egy része még mindig aktív gazdasági és/vagy politikai tevékenységet folytat, és ők akadályozzák meg a nyilvánosságot a „kéz kezet mos” elv alapján? Vagy talán még ennél is többről lehet szó?

Grósz Károly egykori miniszterelnök, 1995-ben, röviddel a halálát megelőzően adott egy igazán őszinte TV interjút. Elmondta, hogy a pártvezetés már 1980 körül tisztában volt azzal, hogy belátható időn belül bekövetkezik az elkerülhetetlen rendszerváltás. Szembe kellett tehát nézni a tényekkel, lehetőleg úgy, hogy a folyamatok irányítása ne csúszhasson ki teljesen a párt ellenőrzése alól. Ez azt jelentette, hogy ki kellett dolgozni a rendszerváltás forgatókönyvét – a biztonság kedvéért több változatban is – és meg kellett kezdeni annak titkos szolgálati előkészítését.

Az egyik cél az volt, hogy a változás békésen, vérontás nélkül következzen be, amelynek során a pártban fontos szerepet betöltő személyeknek nem eshet bántódásuk. Hittek ugyanakkor abban, hogy a szocializmus valamilyen formában előbb-utóbb mégis csak győzni fog, és ha erre lehetőség nyílik, vissza kell szerezni a hatalmat. A forgatókönyv része volt ezért az is, hogy az erre alkalmas megbízható elvtársakat megfelelő gazdasági erőforrásokhoz kell juttatni, hogy azután segíthessenek a fordított rendszerváltásban.

Ezt a programot meggyorsította Mihail Gorbacsov kelet-közép európai kőrútja, amelynek során bizalmasan tudatta a szocialista országok vezetőivel, hogy a Szovjetunió a továbbiakban sem katonai beavatkozással, sem gazdasági eszközökkel, sem pedig politikai-ideológiai nyomással nem fog beavatkozni a belügyeikbe, és szabad kezet kapnak a közeledő rendszerváltás lebonyolítására.

A kérdésre, hogy a gazdasági kulcspozíciókba juttatott, és a pályafutásukat a továbbiakban gazdag kapitalistaként folytató egykori elvtársak mennyire váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, Grósz Károly kiábrándító választ adott. A legtöbbjük ugyanis, amint „spontán” privatizálással vagy más módon megszerezte a „vagyont”, azonnal elfelejtette az eszme iránti odaadó hűséget, és kizárólag a saját vagyonának gyarapításával törődött, gyakran kifejezetten tisztességtelen módszerekkel.

A forgatókönyv tehát nem vált be, legalábbis nem az eredeti elképzelések szerint.

Létezhetett ugyanakkor egy másik forgatókönyv is, amelyet a KGB közreműködésével dolgoztak ki az egykori Szovjetunióban arra az esetre, hogy ha a „birodalom” szétesik, akkor a megújult Oroszország továbbra is képes legyen a befolyása alatt tartani az egykori szocialista tábor országait.

Létezhet azonban egy harmadik forgatókönyv is, amelyet az óceán túlsó partján, valahol a Wall Street környékén dolgozhattak ki az erre illetékesek. Ha ugyanis a magyar pártvezetés már egy évtizeddel korábban tudta, hogy lesz majd rendszerváltás, akkor ez nem maradhatott titokban a nemzetközi hírszerző szervezetek számára sem, amelyek megbízói számára kézenfekvő módon következett a lehetőség a világ – gazdasági értelemben vett – újra felosztására. Erre utal, hogy a Valutaalap, a Világbank, a Soros Alapítvány, valamint különféle non-profit szervezetek támogatásával sorra képeztek ki kelet-közép európai származású szakembereket, akik a rendszerváltások alkalmával hamarosan visszatértek a hazájukba, hogy részt vehessenek a folyamatok irányításában. Közülük sokan a mai napig aktív közéleti szerepet töltenek be, jelen vannak a politikában, a gazdaságban és kulturális életben, sőt még a mindenkori kormányokban is, sőt hasonló szakemberek tengeren túli kiképzése jelenleg is gőzerővel folyik.

Példaként említhető egyik államtitkárunk, Illés Zoltán, akinek a pályafutásáról az Interneten a következőket tudhatjuk meg:

„…1989-ben a Világbank kelet-európai részlegében dolgozott, ahol Kelet-Európa környezetvédelmi gondjairól készített tanulmányokat. Ezt követően főtanácsos volt a Környezetgazdálkodási Intézetnél. 1991-től 1994-ig az EU budapesti nagykövetségén – szintén főtanácsosként – környezet- és természetvédelemmel, illetve a határon túli magyarok ügyeivel foglalkozott. 1994-ben a KEK Környezetgazdálkodási Továbbképző Központjának igazgatója. 1995-től Fulbright-Humprey ösztöndíjasként másfél évet töltött az Amerikai Egyesült Államokban, Észak-Karolinában, ahol kutatási témája egy hatékony, környezetvédelmi államigazgatás kialakítása és magyarországi adaptációja volt…”

(ld. http://hu.wikipedia.org/wiki/Ill%C3%A9s_Zolt%C3%A1n)

Nem tudhatjuk, hogy nevezett kormány-politikusunk milyen feladattal, megbízással érkezett vissza a hazánkba, tehát az is lehet, hogy csupa építő, jó szándékkal, de azért esetleg talán mégis lehetnek skrupulusai, amikor azt hallja, hogy a nemzet éppen azok ellen folytatja önfeláldozó és elszánt szabadságharcát, ahonnan ő a kiképzéseit kapta.

2013. október

Dr. Héjjas István

aranydiplomás mérnök

 

 

 

Rezsicsökkentés, rezsiharc. Reakciók és választási esélyek (1. folytatás)

Nem látják a fától az erdőt  (Magyar szólásmondás/

Rezsicsökkentés, rezsiharc. Reakciók és választási esélyek (1. folytatás)

Folytatjuk a hosszabb cikksorozatot a rezsiharc és a választási esélyek témakörében.  Nem kell különösebb jóstehetség ahhoz, hogy a rezsicsökkentés nagy nyertese az Orbán-kormány.  Annak ellenére, hogy intézkedései nem hibátlanok.  A kormányt paradox módon ismét az ellenzék erősíti: nem a csökkentés módszereit vitatja, hanem általában annak tagadhatatlan szükségességét. A felmerülő további kérdésekre is rossz, nem konstruktív, nem szakszerű válaszokat ad.

De melyek is ezek a kérdések? És melyek a hibás reakciók, amelyek önmagában eldönthetik nemcsak a 2014. évi választás sorsát, hanem az arányokat is?

Részletek>>> a Kiszorított véleményem c. blogon http://szabadibela.hu/2013/10/rezsicsokkentes-rezsiharc-reakcios-es-valasztasi-eselyek-1-folytatas/

Budapest, 2013. október 13.

Szabadi Béla

A PSZÁF megszüntetése, beolvasztása az MNB-be

Pusztába kiáltott szavak

A PSZÁF megszüntetése, beolvasztása az MNB-be
A kormány megint átejtette Brüsszelt – summázza a történteket a maga nézőpontjából az egyik internetes portál. (…)
Nem a brüsszeli kifogások a legsúlyosabbak
Sajnos azonban nem az a legnagyobb baj az elfogadott jogszabállyal, amit az Európai Központi Bank (EKB) kifogásol.

Azt valóban ki lehet javítani, de azt a hibát viszont, ami sokkal nagyobb, de amit viszont Brüsszel nem tett szóvá,  nemigen lehet. Nem ismeri ugyanis az EKB a magyarországi devizahitelezés történetét és problémáit és így nem tudja, hogy a PSZÁF beolvasztása a devizahitelezési problémák és felelősség feltáratlanságával egyenlő, azok „szőnyeg alá söprését” jelentheti. És ami még ennél is tragikusabb: így nem oldódik meg az, aminek meg kell oldódnia.

Részletek>>> a Kiszorított véleményem c. blogon http://szabadibela.hu/2013/10/a-pszaf-megszuntetese-beolvasztasa-az-mnb-be/

Budapest, 2013. október 10.

Szabadi Béla

Szobordöntés

Szobordöntés

Vasárnap, 2013. szeptember 29-én egy ellenzéki rendezvényen kiállították a miniszterelnök szobrát, majd ledöntötték. A szobor megjelenése emlékeztetett az 56-os forradalom kezdetén ledöntött egykori Sztálin szoborra, és a ledöntés is hasonló forgatókönyv szerint zajlott. A szobor maradványiba a tüntetők késeket szurkáltak, és fejét foci labdaként rugdosták a földön, később pedig a levegőbe dobálták.

Nem volt jó ötlet, megkérdezhettek volna előtte legalább egy marketing szakembert.

Ámde ennek hiányában talán még a Győzike is okosabb tanácsot tudott volna adni.

Különösen nem volt jó ötlet a megismételt bajai választás előtt, ahol a jelöltjüket meglehetősen kínos helyzetbe sikerült hozni.

A jobboldali sajtó szerint, lám most aztán a baloldal bemutatkozott.

Voltaképpen azonban nem annyira a baloldal mutatkozott be, hanem sokkal inkább a „szabad” elvű liberalizmus, amely szerint mindent szabad, amivel a liberósok egyet értenek.

Bajnai Gordon neoliberális mozgalma ugyanis olyan messze van a baloldaliságtól, mint Makó Jeruzsálemtől.

Ez az új liberalizmus pedig voltaképpen nem más, mint a gyarmatosítás modern formája, amelyben az áruk és szolgáltatások szabad áramlásának jelszavával, és kikényszerítésével, a gazdasági és technológiai erőfölényt élvező államok katonai erő bevetése nélkül diktálhatnak a kiszolgáltatott helyzetben lévő államoknak.

Dr. Héjjas István

 

 

Rovatok

Archívum

Ott vagyunk a Facebookon

Címkék

Legutóbbi vélemények

Legutóbbi hozzászólások

Dr. Szabadi Béla blogja

Látogatottság

  • Megtekintett oldalak : 803518
  • Egyedi látogatók : 90663
  • Megtekintett oldalak 24 órája : 155
  • Egyedi látogatók 24 órája : 27

Reális Zöldek Klub

Naptár

2013. október
h k s c p s v
« Sze   nov »
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  

Népszerű bejegyzések

Reális zöld cikkek

Reális Zöld Klub

Meta



FireStats icon Powered by FireStats Top