Reális Zöld Valóság vélemények!

Sok jel mutat arra, hogy a környezetvédelem terén közeledik egy (újabb) paradigmaváltás.

Az ilyen mozgalmak eredetileg a Római Klub hatására alakultak ki, amelynek tagjai élvonalbeli tudósok voltak, és arra figyelmeztették a világ vezető politikusait, hogy a rohamosan szaporodó emberiség egyre jobban feléli a Földön rendelkezésre álló erőforrásokat, miközben elszennyezi a környezetét.

Az ennek hatására kialakuló, szárnyukat bontogató zöld mozgalmakhoz sok laikus is csatlakozott, akik bíztak a vezetőik bölcsességében és tudományos felkészültségében.  

Fordulatot jelentett azután a világhírű tudós James Lovelock GAIA elmélete, amely szerint a Föld bioszférája hasonlóan működik, mint egy élő organizmus, amelyben a földi élet és az atmoszféra kölcsönösen szabályozzák egymást, és az önszabályozó rendszer célja az élet fenntartása. Az emberi tevékenység pedig éppen ezt az önszabályozó mechanizmust teheti tönkre olyannyira, hogy a bolygó lakhatatlanná válhat.

A zöld gondolatot azután magukévá tették különféle civil szerveződések, pacifista, emberjogi, humanista, és egyéb mozgalmak, miközben a „tömegbázis” egyre inkább felhígult, az újabb jelszavak és követelések mögött egyre bizonytalanabbá vált a valóban megalapozott természettudományos háttér.

Mára eljutottunk odáig, hogy az egész emberiség valamiféle káros, nem kívánatos tényező ezen a bolygón, ezért úgy kellene élni és viselkedni, mintha itt sem lennénk, egyáltalán nem szabadna beleavatkozni a természet működésébe, és ha mégis megtesszük, az okozott „kárt” helyre kell hozni.

A mai zöld mozgalmak legfontosabb jelszava a klímaváltozás, amelyet főleg az emberiség széndioxid kibocsátása okoz, amit mindenképpen vissza kell fogni.

Csakhogy a valóság az, hogy az emberiség nem véletlenül jött létre, ugyanúgy a természetes evolúció terméke, mint az összes többi élőlény, amelyek közül kivétel nélkül mindegyik igyekszik a saját környezetét a saját túlélése érdekében számára kedvező módon átalakítani. És ez nem könnyű, hiszen a természeti környezet folyamatosan változik, és ehhez folyamatosan adaptálódni kell. Amelyik élőlény populációnak ez nem sikerül, az kipusztul, amint történt ez valaha a brontoszauruszokkal.

A közeledő paradigmaváltás lényege pedig az a felismerés lehet, hogy a globális klímaváltozás elleni értelmetlen szélmalomharc helyett tudomásul kell venni az éghajlat változási folyamat tényét, és tudatos beavatkozással úgy kell a környezetünket tervszerűen átalakítani, hogy az emberi civilizáció jövője biztosítva legyen. Ez sokkal ésszerűbb, mint azok a sci-fi elképzelések, hogy végszükség esetén majd át kell telepíteni az emberiséget egy másik bolygóra, és azt kell majd lakhatóvá átalakítani, ami már csak azért is abszurdum, mivel a szóba jöhető bolygó ilyen átalakítását az ottani zöld mozgalmak úgyis megakadályoznák.

Nézzünk ezután néhány tényt.

Kétségtelen, hogy a rohamosan szaporodó emberiség gyorsuló ütemben pazarolja el a számára fontos természeti erőforrásokat, és szennyezi a környezetét ártalmas vegyi anyagokkal, ezért valóban megalapozott a kockázat, hogy ezek a kedvezőtlen folyamatok 300 éven belül az emberi civilizáció végét jelenthetik.

Ámde ha hallgatunk a Greenpeace és egyéb zöld mozgalmak ajánlásaira, 300 év helyett elegendő lehet akár egyetlen évszázad. Az általuk javasolt módszerek ugyanis nagyrészt a „többe kerül a hús mint a leves” kategóriába sorolhatók, mivel a javasolt „zöld” megoldásokhoz szükséges eszközök tömeges előállítása – globális szinten – általában több környezetterhelést okoz, mint amit ezekkel meg lehet takarítani. Legfeljebb arról lehet szó, hogy a gazdag országokban használt energiatakarékos és környezetkímélő eszközöket, vagy azok alkatrészeit és nyersanyagait valahol a világ másik részén, egy szegény nyomorgó félgyarmati országban állítják elő, miáltal az igazi nagy környezetterhelés ott keletkezik, ahol már nem látszik.

Azt is tudjuk, hogy a Föld mintegy 4600 millió évvel ezelőtt keletkezett, és a kőkorszak 5-6 ezer évvel ezelőtt ért véget. Ha a Föld keletkezése óta eltelt időt 24 órának tekintjük, ebben a földtörténeti léptékben a kőkorszak óta eltelt idő nagyjából egytized másodpercnek felel meg. Miből gondoljuk, hogy ez a tized másodperc egészen másként működik, mint a megelőző 23 óra, 59 perc, 59 és 9 tized másodperc, hiszen a föld történetében sűrű tömött sorokban ezerszámra követték egymást a mainál jóval nagyobb klímaváltozások. Volt idő, amikor Izlandon trópusi őserdők virítottak, és volt olyan időszak is, amikor a Szahara sivatagot több méter vastag összefüggő jégtakaró borította.

Gyakori érv az emberi beavatkozás igazolására, hogy az Északi sarkvidéken olvad a jég. Ámde például a NASA közelmúltban közzétett jelentése szerint a Déli sarkvidéken a jégmező tömege kifejezetten növekszik, azonban ez utóbbi tényt a média elmulasztotta a közvélemény felé közölni.

Tény az is, hogy az elmúlt 1000 millió év alatt összesen kb. 100 millió évig volt a sarkvidékeken télen-nyáron összefüggő jégtakaró, vagyis a teljes időtartam kb. 10%-ában, míg 900 millió évig a sarkvidékeken nem volt jég. Azokat az időszakokat nevezik jégkorszaknak, amikor a sarkvidékeken folyamatosan jégtakaró van. Mi most – az elmúlt 10-12 ezer év óta – egy jégkorszak utolsó stádiumában vagyunk, vagyis most kezd visszaállni a természet korábban megszokott rendje, és ez akkor is így történne, ha a Földön egyáltalán nem élnének emberek.

Értelmetlen pótcselekvés ezért bármiféle próbálkozás a klímaváltozás megakadályozására, mert emögött hatalmas természeti erők működnek. Az elmúlt több száz millió év alatt bekövetkezett több ezer klímaváltozásnak természetesen voltak vesztesei és voltak nyertesei, vagyis egyes fajok kipusztultak, mások elszaporodtak és genetikailag módosultak. Így működik az evolúció, amelynek egyik tényezője a menetrendszerűen ismétlődő klímaváltozás.

Ésszerűbb lenne tudomásul venni a klímaváltozás tényét, és az erőfeszítéseket arra összpontosítani, hogy megváltozott klímaviszonyok esetén hogyan lehet a bolygó élhetőségét megőrizni, és adaptálódni a változásokhoz. Ez azonban csak úgy lehetséges, hogy nem hagyjuk magára a természetet, hanem aktív jó irányú beavatkozással igyekszünk stabilizálni az emberiség életfeltételei szempontjából fontos környezeti feltételeket.

A lehető legrosszabb, amit tehetünk, ha hagyjuk a természetet „magától” működni, mert a klímaváltozással együtt járó természetes folyamatok hamarabb tehetik az ember számára élhetetlenné a bolygót, mint gondolnánk.

Úgy kell cselekedni, mint a jó gazda, aki ha orkán közeledik, a családi házát arra felkészíti például úgy, hogy megigazítja a tetőn a laza cserepeket, hogy le ne sodorja a szél. Persze megtehetné, hogy helikoptert bérel, és szembeszáguldva a viharzónával, parittyával lövöldözik rá. Ámde ez csupán erőforrás pazarló értelmetlen pótcselekvés lenne, akárcsak a mai radikális zöld mozgalmak által sürgetett klímavédelmi intézkedések.

Ami pedig az emberiség széndioxid kibocsátását illeti, ennek hatása – számos mérési adat szerint – az éghajlatra elenyészően csekély. Az viszont kétségtelen, hogy a klímamelegedés miatt az óceánok vize melegszik, és az évezredek alatt ebben elnyelt hatalmas mennyiségű széndioxid egy része kezd kijutni a légkörbe.

A széndioxiddal kapcsolatban egyébként a médiumokban szisztematikus félrevezető kampány zajlik. A TV-ben például rendszeresen mutatnak füstölgő kéményeket, annak illusztrálására, hogy milyen sok széndioxidot bocsátunk ki. Csakhogy a széndioxid színtelen, szagtalan, tökéletesen átlátszó gáz, akárcsak a tiszta levegő, ami pedig füstként látható, az túlnyomórészt vízgőz. A must forrásakor például a borpincébe csak égő gyertyával tanácsos lemenni, amely az elalvásával jelzi, hogy már a pince aljára leülepedett láthatatlan, alattomos széndioxidban tartózkodunk. A széndioxid ugyanis sokkal nehezebb mint a levegő, így az is kétséges, hogy a magasabb légrétegekben lehet-e egyáltalán jelentősebb mennyiségű széndioxid.

Persze nem zárható ki, hogy más égéstermékek mellett a túl sok széndioxid is lehet káros, és még ha nem is befolyásolja az éghajlatot, akkor is érdemes törekedni a kibocsátás csökkentésére, és erre meg is van az olcsó, gazdaságos, biztonságos lehetőség.

Az emberiség energia szükségletének 90%-át meg lehetne termelni nukleáris energiával és vízenergiával úgy, hogy közben egyetlen gramm széndioxid sem kerülne a levegőbe. Csakhogy ehhez át kellene térni uránium helyett a tórium üzemanyagú nukleáris erőművekre, ahogyan azt már évtizedekkel ezelőtt javasolta Teller Ede és a Nobel díjas Carlo Rubbia is. A könnyen kibányászható tórium készletek legalább 20 ezer évig elegendőek (ez több mint háromszor annyi idő, mint amennyi a kőkorszak óta eltelt), és nincs biztonsági kockázat sem, mivel egy ilyen erőmű nem tud felrobbanni, és egy ilyen reaktorral atombombát sem lehet gyártani. Vannak országok, ahol ezt lehetőséget már felismerték. Kína például már beindította tórium reaktor programját, és sorozatban készülnek a nagy teljesítményű tóriumos erőművek.

Problémát okoz viszont a zöld mozgalmak értelmetlen radikalizmusa, amely nagyfokú természettudományos ismeret hiánnyal párosul. Környezetvédelmi aktivistákkal beszélgetve például bárki meggyőződhet arról, hogy a legtöbbjük természettudományos ismeretei nem érik el egy másodikos gimnazistától elvárható színvonalat. A legtöbb zöld aktivista olyan egyszerű kérdésre sem képes válaszolni, hogy mi okozza ezen a bolygón az évszakok váltakozását, vagy hogy amikor nálunk tél van, olyankor miért van Dél-Amerikában nyár.

A TV-ben pedig rendszeresen szerepelnek lelkes környezetvédők, közöttük jó nevű irodalomtörténészek, műfordítók, festőművészek, szobrászok, építészek, szociológusok, politikusok, kőfaragók és balett táncosok. Igazi természettudós nem nagyon akad közöttük, mert ők nem szívesen adják a nevüket tudományosan vitatható propagandához.

A zöldek ugyanis mindig tudják a tuti biztos megoldást, míg az igazi tudósok folyton csak vívódnak önmagukkal, keresve-kutatva a kivezető utat. A zöldek például sokáig támogatták a bio-üzemanyagokat, ámde amikor kiderült, hogy ehhez hatalmas termőterületek kellenek, és a fellépő élelmiszer és takarmány hiány miatt milliók halhatnak éhen, akkor már a zöld tüntetők jelszava így hangzott: „Az embereket etessük, vagy az autókat?”

A már említett James Lovelock professzor, a NASA volt kutatója írta annak idején a könyvet, amelynek a címe: „GAIA, az élő bolygó” és ezzel még a 70-es években megfogalmazta a zöld mozgalmak ideológiai alapvetését. Lovelock azonban 90 éves korában újabb könyvet írt ezzel a címmel: „GAIA halványuló arca”, és ebben kifejtette a csalódását az eredeti céloktól eltérő célokat követő mai ilyen mozgalmakkal kapcsolatban. Könyvének végső megállapítása nagyjából az, hogy a nagyvárosokban szerveződött, természettudományosan dilettáns megoldásokat sürgető zöld mozgalmak sokkal többet ártanak a környezetnek, mintha nem tennének semmit.

A mai helyzet pedig leginkább ahhoz hasonlítható, mintha egy súlyos beteg felett tartanának konzíliumot az orvosok arról, hogy érdemes-e megkockáztatni egy veszélyes műtétet, vagy inkább jobb lenne sugárkezelést alkalmazni, és mivel nem tudnának dűlőre jutni, megszavaztatnák a TV sztár celebeket, hogy mit tegyenek.

Hogy a közvélemény milyen könnyen befolyásolható, jellemző példa lehet az is, hogy a Maja naptár szerinti világvége pánik idején Amerikában élelmes vállalkozók több millió példányban adtak el óriási haszonnal világvége túlélő dobozokat, amelyekben többek között konzervek, ivóvíz, fogkrém és fogkefe volt becsomagolva.

A zöld mozgalmak működésében ma már alapvetően három tényező játszik szerepet. Az egyik a többnyire jóhiszemű naiv aktivisták siralmas mértékű természettudományos dilettantizmusa. A másik a zöld bizniszben érdekelt üzleti vállalkozások gátlástalan profit hajhászása. A harmadik az egymással konkuráló politikai érdekcsoportok tömegmanipulációs aktivitása a befolyásuk alatt álló média csatornák segítségével.

Ahhoz azonban, hogy az elkerülhetetlen klímaváltozást az emberi civilizáció valóban túlélje, szükség van egy újabb paradigmaváltásra, arra a felismerésre, hogy megfelelő tudományos ismeretek birtokában, javító szándékkel, aktívan bele kell avatkozni a közvetlen környezetünket jelentő természeti folyamatok működésébe.

Hasonlóan kell eljárni, mint ahogyan tették ezt valamikor a nagy folyamvölgyi civilizációk, ahol jobban tisztelték és ismerték a természetet, mint a mai zöldek. Ilynek voltak például Mezopotámiában a sumérok, az Indus folyó völgyében a dravidák, a Sárga folyam völgyében a kínaiak, a Nílus völgyben az egyiptomiak, mert csak így lehetett kiemelkedni a kőkorszakból, és enélkül az emberiség ma már nem is létezne.

Ami pedig a radikális zöldek által javasolt éghajlat elleni szélmalomharcot illeti, ebben éppen azokat az erőforrásokat pazaroljuk el, amelyek megőrzése fontos lenne a túléléshez.

2012. december

Dr. Héjjas István

aranydiplomás mérnök
Irodalom

Könyvek és folyóirat cikkek

McCARTNEY, E. J.: Optics of the Atmosphere, Wiley, New-York, 1976

CHODKOWSKI, Jerzy: Kis kémiai szótár, Gondolat, Bp. 1972.

GÁBOR Dénes: Találjuk fel a jövőt, NOVOFER Alapítvány, Budapest, 2001.

GOLDBERG, L.: The Absorption Spectrum of the Atmosphere, University of Chicago Press, 1954

HÉJJAS István:

– Esélyeink a túlélésre, Anno Kiadó, 2008.

– A bioszféra és a zöld energia, IPM, 2007. szeptember

– Az élő bolygó, eVilág, 2004. április

– Van elég energiánk, kinek hasznos az energiaválság, United-pc Kiadó, 2012

LOVELOCK, J. E.:

– GAIA, A New Look at Life on Earth, Oxford University Press, 1982

– GAIA halványuló arca, Akadémiai Kiadó, 2010

MARX György:

– Napfény, üvegház, éghajlat, Fizikai szemle, 1993/4.

– Oxigén, ózon, civilizáció, Fizikai szemle, 1993/4.

RUBBIA, Carlo: Energiasokszorozás, Fizikai Szemle, 1994. április

SCHILLER Róbert: Rendszertelen bevezetés a fizikai kémiába, Műszaki Könyvkiadó, Bp. 1987.

STOLMÁR Aladár: Az én Csernobilom, Silenos, 2009.

SZABADOS László: Elektromágneses sugárzás a kozmoszból, Magyar Tudomány, 2002/8.

SZATMÁRY Zoltán: Mit old meg Carlo Rubbia tóriumos energiasokszorozója? Fizikai Szemle, 1994. július

TELLER Ede:

– A boszorkányokról, akik nincsenek, Fizikai Szemle, 1991/1.

– Ne féljetek, ha nem tudjátok, hogy mitől féltek, Fizikai Szemle, 1991/4.

THURÓCZY György: A rádiófrekvenciás sugárzások egészségügyi kérdései, Magyar Tudomány, 2002/8.

WARK, Kenneth: Thermodinamics, McGraw-Hill, 1966

Internetes források

http://www.realzoldek.hu/modules.php?name=Content&pa=showpage&pid=1251

http://www.realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=2973

http://www.realzoldek.hu/modules.php?name=Content&pa=showpage&pid=1242

http://realzoldek.hu/modules.php?name=Content&pa=showpage&pid=1246

http://www.realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=2978

http://www.realzoldek.hu/modules.php?name=Content&pa=showpage&pid=1248

http://phys.org/news/2012-12-scientists-fossils-ancient-equator.html

http://realzoldek.hu/modules.php?name=Content&pa=showpage&pid=1211

http://www.sciencedaily.com/releases/2012/12/121209152537.htm

http://hu.united-pc.eu/koenyvek/eletrajz-politika-kortoertenet/politika-gazdasag/van-eleg-energiank.html

http://www.realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=2931

http://www.zoldvalasz.hu/node/635

—————————-

Dokumentum letöltése!